Bár Mária Alfonza anyát egyesek már életében szentnek tartották, a döntő fordulópont Isten szolgája szentségének világosabb felismerésében 1931-ben következett be. 1931. augusztus 17-én Van Rossum bíboros megállt Oberbronn-ban. Willem Marinus Van Rossum holland redemptorista atya volt, aki a Propaganda fidei bíborosa és prefektusa volt (jelenleg a Nemzetek Evangelizációjának Kongregációja), és aki a kongregáció bíboros-védője volt. Ő volt az, aki ezt mondta a Legszentebb Megváltó nővérei noviciáinak: „Egy másik gondolat is nagyon boldoggá tett: az Önök szent Alapítójára való gondolat. Sokat hallottam Istennek erről a jámbor szolgájáról, bár még nincs az oltárra emelve. Nem vagyok pápa, és egy közönséges halandó nem nyilváníthatja őt szentnek. Ha én lennék a pápa, megtenném. Szent Alapítójuk van. Mária Alfonza rendi anyában egy szentjük van, aki olyan jól választotta meg a nevét. Isten nagy szolgálója volt, de egyszerű lélek, nagyon egyszerű lélek. Isten mindig egy egyszerű és rejtett lelket választ, például a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt, aki arra törekedett, hogy egyedül Istent szolgálja, és neki tetszen.”

E látogatás során a bíboros Virginia általános főnöknőnek kifejezte azon óhaját, hogy kezdődjön el a boldoggá avatási eljárása. 1932. február 19-én kelt levelében a bíboros kijelentette, hogy miután gondosan elolvasta Busson munkáját, nem lát semmiféle nehézséget a boldoggá avatási ügy kezdeményezésében, és írt Mons. Ruch strassbourgi püspöknek, hogy “jobban tolja előre a szent anyjuk ügyét”. 1931. szeptember 21-én két tanút hallgattak meg. Leonia nővér bizonyságtétele érdekes elemekkel szolgál a szentség hírével kapcsolatban. Léonia nővér Darmstadtból származott, ahová apja ösztönzésére mentek a kongregáció nővérei, és Oberbronn-ban végezte el a noviciátust, amikor Mária Alfonza Anya még élt. Többek között Mária Alfonza Anya két jóslatát közölte, melyek saját halálával és Reichard atya halálával voltak kapcsolatosak, amelyek valóban be is teljesedtek. Azt is mondta: „Néhány kivételtől eltekintve valamennyi nővér nagyon tisztelte az elöljáró anyát. Mindig is nagyra értékeltem az életszentségét. Halála után a nővérek többsége elkezdte őt segítségül hívni. Az alapító egyik oktatásában hallottam, amint mondta a nővéreinek: „Kérem Urunktól a kegyelmet, hogy halálom után feledkezzek el rólam, hogy többé senki ne beszéljen rólam”.

download